• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2017. december 15. péntek

Valér ünnepli névnapját.
Holnap Etelka napja lesz.
Főoldal Kultúra Kultúra Szent István-ünnepe 2017
Szent István-ünnepe 2017 PDF Nyomtat Email
2017 augusztus 10., csütörtök 17:07

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek úr felkérésére a Mária Út és a Mária Rádió idén is buszos és gyalogos zarándoklatok szervezését kezdeményezte az augusztus 20-i szentmisére és Szent Jobb-körmenetre. Több ezer zarándok érkezik az ország különböző területeiről, valamint a határon túlról is, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Délvidékről.

Idén az ifjúságé a főszerep. A tavalyi év visszajelzései alapján ugyanis minden résztvevő a Böjte Csaba atya által felkarolt fiataloknak örült leginkább, akik idén több busszal is érkeznek az ünnepségre.

A több ezer zarándok a Mária Rádió budapesti szerkesztőségétől (1133 Gogol utca 28.), augusztus 20-án 14:00-kor, gyalogosan indul a Szent István Bazilika elé, Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök vezetésével. A zarándokokhoz csatlakozni lehet a Lehel téren is, ahol Monostori László plébános atya is csatlakozik közösségével a menethez.  A zarándokokat Snell György püspök atya, a Szent Jobb őre köszönti a bazilika előtti téren, 15:00-kor.

Az ünnep kezdete előtt az érkező zarándokokat színvonalas programok – tanúságtételek, elmélkedések, zenés áhítatok – várják majd:

14:00-tól Kapunyitás

15:00–tól Sillye Jenő és barátai zenekara

Tóth Auguszta színművésznő

A felvidéki Crux együttes

Fábry Kornél atya a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Általános Titkárságának főtitkára

Böjte Csaba ferences szerzetes

16.30-tól Információk

16.45-től Litánia

17.00 Szentmise és körmenet



A zarándokcsoportok jelentkezését augusztus 19-ig várja a Mária Rádió szerkesztősége. A jelentkezés megtehető online felületen, mely a Mária Rádió honlapján keresztül érhető el, a Szent István Ünnepe menüpont alatt található regisztráción keresztül, vagy IDE KATTINTVA. Regisztrálni lehet, Siklósi Bernadett marketinges munkatársnál is, e-mailben: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. , vagy telefonon: +36 30 345 8369.

A Mária Rádió augusztus 19-én Mária Rádió Családtalálkozót szervez a Szent István ünnepre érkező felvidéki, délvidéki, valamint erdélyi Mária Rádió önkéntesei, s hallgatói számára. A találkozó helyszíne a budapesti Szent Margit Gimnázium épülete. A rendezvény kezdete 17 óra.

A rendezvény előadói:

Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke

Böjte Csaba ferences szerzetes és az általa felkarolt gyermekek

Az erdélyi Mária Rádió

In Search of Grace zenekar

A Mária Rádió minden kedves hallgatóját szeretettel várja a találkozóra! Regisztrálni Márton Józsefnél lehet a 0630 791 4281-es telefonszámon vagy a Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. email címen keresztül.

További információ a Mária Rádió honlapján, valamint Facebook oldalán olvasható. A Szent István-ünnep Facebook oldalán, IDE KATTINTVA van lehetőség csatlakozni az eseményhez!

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Karácsonyi Üdvözlet

Hírdetés

mail.google.com
33 650x488

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a közpénz felhasználásáról van-e joga minden megkötés nélkül beszámolni a sajtónak?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások