Magyar ápolók napja - DK: Az egészségügyi dolgozók tömeges felmondása miatt heteken belül összeomolhat az egészségügy Nyomtat
2021 február 19., péntek 15:21

Sajtóhírek szerint az új egészségügyi jogállási törvény miatt minden ötödik egészségügyi szakdolgozó azt fontolgatja, hogy márciusig nem írja alá az új szerződését és ezzel gyakorlatilag elhagyja a pályát. A hírek szerint van olyan Covid-osztály az országban, valószínűleg nem is egy, ahol ugyanilyen okból az ápolók 80%-a készül felmondani. Ha ez a harmadik hullám felfutása közben megtörténik, az a magyar egészségügy gyors, földcsuszamlásszerű összeomlását hozhatja magával.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító és veszélyes, hogy a pánikkormány által összekapkodott, káros egészségügyi jogállási törvény miatt heteken belül összeomolhat a járványkezelés és az egészségügy. A DK szerint legalább ma, a magyar ápolók napján a kormánynak észre kellene vennie, hogy nem lehet tovább kizsákmányolni az egészségügyi dolgozókat, az ápolókat, a szakápolókat, a szakasszisztenseket, a védőnőket, mentősöket, mert ennek beláthatatlan következményei lesznek. Totálisan kimerült emberekről van szó, akik hónapok óta helytállnak és mostanra már nagyon alacsony lett a tűrőképességük. A DK szerint tarthatatlan, hogy az őket megillető megbecsülés helyett továbbra is megalázó bérezés mellett, egyre romló munkakörülmények között, teljesen bizonytalan és kiszámíthatatlan munkajogi környezetben kell dolgozniuk.

Dr. Komáromi Zoltán

a DK egészségügyi szakpolitikusa, háziorvos

blog comments powered by Disqus