DK: Az összefogásnak köszönhetően megmenekült a Hajógyári-sziget Nyomtat
2020 szeptember 25., péntek 14:51

Közösen, önkormányzati és civil összefogással sikerült megvédeni a Hajógyári-szigetet. Megszüntették a sziget mentén az árvízvédelmi mű létesítésére vonatkozó, folyamatban lévő környezeti hatásvizsgálati eljárást.

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer DK-s polgármestere tegnap úgy fogalmazott: „A hozzánk eljutatott végzés alapján jelen pillanatban úgy tűnik, sikerült megvédenünk a Hajógyári-szigetet. Óriási eredmény, amelynek a tanulságai nyilvánvalóak. Csak az összefogás, az együttműködés vezethet eredményre. Mi, európai magyarok igenis képesek vagyunk kiállni egymásért, ha valóban fontos és nemes ügyről van szó, amilyen ez a mostani is. Csak a partnerség, a szolidaritás, az összefogás lehet sikeres, és a Hajógyáriért nemcsak a kerületi civilek, pártok és képviselők, de jó néhány fővárosi lakos és egyesület is megmozdult. Nagyon büszke vagyok erre a sikerre, mindannyiunk közös sikerére!” – hangsúlyozta.

A hatásvizsgálati eljárásról az Óbudai Kutyások Egyesülete és a Hajógyári Kutyások közössége is értesült, majd alig néhány nap alatt megszerveztek egy több mint ezer főt megmozgató békés demonstrációt, amelyhez a Demokratikus Koalíció is csatlakozott. Az eseményen dr. Kiss László is felszólalt, a megmozdulás országos hírére egyre többen álltak az ügy mögé.

Mi, európai magyarok hiszünk a civil társadalom és az összefogás erejében és abban, hogy csak a politikai pártok együttműködése vezethet sikerre a továbbiakban is.

blog comments powered by Disqus