• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2018. augusztus 14. kedd

Marcell ünnepli névnapját.
Holnap Mária napja lesz.
Főoldal Közélet Köztünk szólva Immáron háromra nőtt a „NAP”-díjasok száma Kazincbarcikán
Immáron háromra nőtt a „NAP”-díjasok száma Kazincbarcikán PDF Nyomtat Email
2018 július 25., szerda 11:37

2017-ben Tokai Edit, idén pedig Csősz Béláné és Göndör Judit részesültek "NAP" emlékéremben. Ezt a díjat – kilencedik éve - azon nők kaphatják meg, akik önzetlen munkájukkal aktívan segítik különböző közösségek tevékenységét.



A „Nők a pályán” szlogen jegyében 2017-ben Tokai Edit, a Kazincbarcikai „Teljes Életért” Egyesület elnöke részesült az elismerésben, országos szervezete jelölése alapján. Idén pedig maga a tavalyi díjazott terjesztett fel két kazincbarcikai jelöltet, Csősz Bélánét és Göndör Juditot. A kuratórium a jelölteket – eddigi munkásságuk alapján - méltónak találta az elismerésre, így a közelmúltban Győrben vehették át a „NAP” emlékérmet és a vele járó oklevelet.

Csősz Béláné, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ nyugalmazott igazgatója. Évtizedeken át óriási hivatástudattal és nagy szenvedéllyel dolgozott a helyi szociális intézmény vezetőjeként.
A segítő szakmához korán elköteleződött, először, mint ápolónő, később bölcsődei gondozónő, majd, mint vezető segítette a kisgyermekek testi, lelki fejlődését.
Klárika az életét tette fel arra, hogy másokon segítsen. Nehéz helyzetbe került embertársain, hátrányos helyzetű családokon, veszélyeztetett kisgyermekeken, idős embereken vagy éppen hajléktalanokon. Megértő, törődő és elfogadó természetéért Kazincbarcikán nagy köztiszteletnek és szeretetnek örvend mind egykori munkatársai, mind az érintett családok és pártfogoltjai körében. Mellrákban érintett személyként és alapító tagként több mint egy évtizede segíti a Rákbetegek Országos Szervezete kazincbarcikai "Teljes Életért" klubját és egyesületét. Aktív elnökségi tagként rengeteget tesz a mindennapokban sorstársai teljesebb életéért. Bárki fordulhat hozzá, a probléma megoldására mindig talál lehetőséget humánus segítőként. Önként vállalt társadalmi feladatait lelkiismeretesen és becsülettel végzi. Önzetlen, humánus tevékenységét a város vezetősége és a szakminisztérium is elismerte.

Göndör Judit közel három évtizede tevékenykedik a média és a rendezvények világában, először pedagógus pályája mellett, majd helyett lett ez az élete. Sem ügyvezetőként, sem szóvivőként, sem a Magyar Speciális Olimpia Szövetség önkénteseként, de napjainkban vállalkozóként sem feledkezik el az elesettekről, a betegekről, a hátrányos helyzetűekről, s a társadalom perifériáján élőkről. Támogatásuk, segítésük folyamatos belső késztetés számára, akár újságírói, akár rendezvényszervezői tevékenysége során.
Kazincbarcikán közel két évtizede vesz részt önzetlenül a civilszervezeti életben; gyakran annak motorjaként ott és annak segít, akinek éppen szüksége van rá. Sőt, bevonásukkal évek óta saját erejéből is szervez jótékonysági rendezvényeket; több súlyos beteg ember, a Kazincbarcikai Kórház Hospice Osztálya, illetve idén a rákbetegek egyesülete és egy beteg fiatalember voltak azok, akiknek ily módon próbált segíteni. A rendezvények mellett újságírói tevékenysége is példaértékű, sokat tett és tesz azért, hogy írásain keresztül minél szélesebb kör megismerje azt az áldozatos munkát, melyet különböző szervezetek végeznek az egészségesebb, boldogabb és teljesebb életéért.

Az elismerésre ezen gondolatok jegyében terjesztette fel a Kazincbarcikai "Teljes Életért" Egyesület a két jelöltet, akik a IX. Országos Civil Női Gálán vehették át a plakettet és oklevelet a győri Radó-szigeten tartott ceremónián.

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hiteles cégkivonat

cegkiv

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások