• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2018. április 24. kedd

György ünnepli névnapját.
Holnap Márk napja lesz.
Főoldal Közélet Köztünk szólva Március közepéig 193-an fagytak meg
Március közepéig 193-an fagytak meg PDF Nyomtat Email
2018 március 17., szombat 09:36

Magyarországon 192-en szenvedtek fagyhalált március közepéig tavaly ősz óta. Héttel többen, mint február végéig – tudatta szombaton a Magyar Szociális Fórum (MSZF).
Értesüléseire hivatkozva az emberjogi szervezet megírta, hogy az áldozatok többsége a szabad ég alatt, illetve kórházba szállítása közben vagy bekerülése után hunyt el, kisebbik részük pedig fűtetlen lakásokban. Arányuk megközelítőleg 54:46.

Az MSZF szerint csökkent a fagyhalálesetek száma a múlt télen (2016-2017 telén) tapasztalthoz képest. Egy évvel ezelőtt 203-an hűltek ki végzetesen. A veszteség mérséklődése az enyhébb időjárásnak tulajdonítható, kevésbé az állam fokozottabb törődésének – állapította meg a Szociális Fórum.

Az állam továbbra sem gördít akadályt a kilakoltatások útjába, (tavaly több mint 10 ezer embert lakoltattak ki egyetlen otthonából), továbbra sem juttatja fedélhez a kilakoltatott családokat, hozzásegítve őket olcsón elérhető szociális bérlakásokhoz, és nem számolja fel a nyomort, melynek következtében tömegeknek kell arról dönteniük, hogy egyenek-e vagy fűtsenek. Ennek következtében hűlnek ki végzetesen magukra hagyott emberek saját fűtetlen otthonukban. Az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalál társadalmi oka a több millió embert sújtó fizetésképtelenség – értékelték az állapotokat.

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a közpénz felhasználásáról van-e joga minden megkötés nélkül beszámolni a sajtónak?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások