• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2017. április 23.

Béla ünnepli névnapját.
Holnap György napja lesz.
Főoldal Közélet Köztünk szólva A DK Majtényi Lászlót támogatja – Az első fordulóban szavazunk, a másodikban nem
A DK Majtényi Lászlót támogatja – Az első fordulóban szavazunk, a másodikban nem PDF Nyomtat Email
2017 március 13., hétfő 10:47

A Demokratikus Koalíció a mai államfőválasztáson Majtényi Lászlót, a demokratikus ellenzék közös köztársasági elnök-jelöltjét támogatja. A DK képviselői csak az államfőválasztás első fordulójában vesznek részt, hogy megakadályozzák Áder János kétharmados megválasztását és kiálljanak Majtényi László mellett, aki így 15 percben mondhatja el, hogy Magyarország ma miért nem köztársaság és miért nem jogállam.

A második fordulóban a Fidesz már egyszerű többséggel is meg tudja választani Áder Jánost köztársasági elnöknek, így a DK képviselői a második fordulóra már nem veszik fel a szavazólapot. A DK már a parlamenti kivonulásakor világossá tette: minden lehetőséget megragadunk a Fidesz megállítására, a demokrácia díszleteként viszont nem fogunk asszisztálni. Nem azért vonultunk ki az orbáni álparlamentből, hogy szavazással legitimáljuk a Fidesz pártkáderének újbóli kinevezését köztársasági elnöknek.

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a CEU ellehetetlenítése volt a kormány célja, vagy ez csak figyelemelterelés az egyéb súlyos gondokról?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások