• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2017. július 28. péntek

Szabolcs ünnepli névnapját.
Holnap Márta napja lesz.
Főoldal Közélet Interjú „A válságban is fejlesztenünk kell”
„A válságban is fejlesztenünk kell” PDF Nyomtat Email
2009 május 09., szombat 23:01

„A válságban is fejlesztenünk kell” Nyolcvannyolc hektáron, 1998-ban huszonöt, 2008-ban ötvenkét prosperáló vállalkozás, amely mára 2300 foglalkoztatottal, s mintegy 34, 150 millió forint árbevétellel rendelkezik. Persze ezeken az egyre felfelé ívelő adatokon, nem lehet csodálkozni, hiszen Sátoraljaújhely az Észak-Magyarországi régió legkeletibb gazdasági és kereskedelmi központja, ipari kultúrája nem mai keletű.


-Ennek ellenére nem vagyunk azért könnyű helyzetben, mert még több befektetőre lenne szükség, hogy a településen lévő 18-20 százalékos munkanélküliség megszűnjön - mondja Szamosvölgyi Péter polgármester, majd így folytatja. Helyünk az van még bőven, hogy bővíthessük az Ipari Park területét, helyben is, de ott meglehetősen drágán tudnánk megvenni a területet, de még létrehozunk egy 16 hektáros Ipari Zónát, az önkormányzat saját területén, ahol kedvezőbben tudjuk majd kínálni a betelepülni vágyóknak.

 


- Ilyen fontos lenne a telekár? Vagy inkább más prioritások vannak a befektetőknél?
- Természetesen minden fontos, de ugyanilyen súllyal esik latba a döntésnél a szabad munkaerő, az átlagfizetések nagysága, a környékbeli konkurencia, vagy az infrastruktúra megléte. Az, hogy 68 kilométerre van tőlünk a négysávos út, illetve 86-ra az autópálya bizony hátrányosan érint bennünket. Az sem mellékes szempont, hogy az ipari park sokrétű szolgáltatásokat nyújt a betelepülőknek, így központi parkolóval rendelkezik, szervezett hulladékgyűjtés van, a dolgozók mobilitását tömegközlekedés segíti. A park menedzsmentje műszaki, pénzügyi, jogi, marketing és innovációs tanácsadással áll a betelepülők rendelkezésére, mert a ZRVA-n belül működik a Kft.

„A válságban is fejlesztenünk kell” - Milyen érvek alapján kínálják a Sátoraljaújhelyi Ipari Parkot az érdeklődőknek?
- A szlovák - ukrán-magyar hármas határ közelségét hangsúlyozzuk, s hogy így a térség az EU külső határvidéke. A jó logisztikai kapcsolódási lehetőséget a park területén, hiszen két vasútvonal is van. A teljes infrastrukturális ellátottság is vonzó érv. Kihangsúlyozzuk a befektetés barát önkormányzati és vállalkozásfejlesztési intézményrendszert, valamint azt, hogy szakképző intézményeink egy éven belül olyan munkaerőt képeznek, amelyre a befektetőknek szükségük van. Ehhez jöhet még az a csodálatos környezet, ami körülveszi városunkat. A térségben egyesült államokbeli, német, francia, brit, olasz, spanyol, holland vállalkozói-befektetői kapcsolatok épültek ki. Az együttműködések sikere Zemplén Eurorégió természeti - tokaji borkultúra, erdőgazdálkodás, ritka ásványok - és ember alkotta adottságaira a gépipar, dohányipar, fa- és bútoripar, élelmiszeripar alapozódik, amit jól kiegészít a térség kvalifikált munkaerő kínálata és munkakultúrája.

- Úgy látom meglehetősen sok beruházás indult a városban, szinte az egész belvárost felállványozták. Honnan ez a sok forrás? Ilyen jó a helyzet a Zemplénben?
- Sajnos itt sem jobb, mint máshol, a mi önkormányzatunk is forráshiányos, de minden lehetőséget megragadunk, így a beruházások jó része uniós pályázati forrásból valósul meg. A válságban is fejlesztenünk kell, az élet nem áll meg, csupán nehezebbé vált. Ahogyan az szemmel látható, nem csak a bíróság és a városháza épülete, hanem a nagytemplom felújítása is elkezdődött. A piac és a sétálóutca felújításával kapcsolatban a közbeszerzési eljárás most zajlik. A magashegyi Sportcentrumban pedig – 2275 méter hosszú – bob-pálya épül, kalandpark, és Közép-Európa leghosszabb csúszdaparkja, valamint új kilátó és központi épület. Ez összesen több mint 3 milliárdos beruházási érték, amelynek az önrészét többek között 1,5 milliárdos kötvény kibocsátásából fedezzük.

- Friss hír, hogy INTERREG - es pályázat keretein belül mintegy 1,7 millió eurót nyert három település. A pályázatnak köszönhetően Mikóházán a történelmi pincesor, Sátoraljaújhelyen az Ungvári Pincészet újul meg, Kistoronyán pedig a Borok Házát szeretnék felépíteni.
- A projekt kapcsán nemcsak az intézmények, épületek újulnak majd meg, de a borturizmus megcélzásával az idegenforgalom is növekedhet, s a pályázattal nem csak a turizmust lehet fejleszteni, hanem munkahelyeket is lehet teremteni.
A szerződések megkötését követően a településeknek 20 hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a megadott munkákat elvégezzék. Mindezek alapján 2010 őszére már kézzel fogható eredmények lesznek.

- Mit tervez még ebben a ciklusban?
- Sohasem ciklusokban, hanem városfejlesztési koncepcióban gondolkodunk. Elmaradt eddig az intézményhálózat korszerűsítése, mert arra nem sikerült pályázatot nyernünk, de ezt mindenképpen szeretnénk egy tíz év alatt megvalósítani. Pályázatra várunk a kórházunkkal kapcsolatban, amelyre van egy 4 milliárdos felújítási terv, s mert súlyponti kórház, így reméljük, a következő körbe beleférünk. S, ha megvalósul szlovák-magyar állami beruházás, amely a hat kilométeres elkerülő-utat jelenti, ami sajnos nem rajtunk múlik, de akkor elmondhatjuk, hogy sokat tettünk és teszünk a térség integrációjáért, és felzárkózásáért.

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail:*

Belépés

Elfelejtett jelszó? Regisztráció

A hét kérdése

Ön szerint a CEU ellehetetlenítése volt a kormány célja, vagy ez csak figyelemelterelés az egyéb súlyos gondokról?
 

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Facebook


imedia.logo


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások