Körtúra a Bükk-fennsíkon Nyomtat
2019 május 14., kedd 21:35

Egyetlen napba belezsúfolhatjuk a Bükk-fennsík legszebb látnivalóit, ha tudunk legalább 20 kilométert gyalogolni és az emelkedőktől sem riadunk vissza.

Fotó:A Leány völgyi kilátónál


A Bükk-fennsíkra feljutni nem kis teljesítmény kivéve, ha ezt autóval tehetjük. Összesen két lehetőség kínálkozik erre, az egyik, ha Bánkútra, a másik, ha az Olasz kapui parkolóhoz kocsikázunk fel. Utóbbinál 1700 forintos útdíjat is le kell róni. Sajnos tömegközlekedés egyik helyre sincs, így akik arra vannak szorulva az itt leírtaknak csak egy részét tudják bejárni. Bár volt időszak, amikor Bánkútra jó drága díjszabással sí-idényben napi néhány busz felcaplatott, azonban üzletileg megbukott a rosszul szervezett akció. Ezt megelőzően csak az 1955 – 1960-ig élt: Ózd – Szilvásvárad – Bükk-fennsík – Lillafüred autóbuszjárat segített, kizárólag a nyári félév vasárnapjain és egyetlen fordulóval.












Szilvásváradról a fizetős, ám lélegzetelállító szerpentinen 11 kilométert robog velünk az autó. A szerpentin egyik utolsó kanyarulatában egy csöpp parkolóhelyen kiszállunk a járműből és néhány lépcsőfokot lesétálunk a Leány-völgyi kilátóhoz. Az elszáradt koszorúk múltbéli tragédiákat sejtetnek. Még néhány percig tovább robogunk, elsuhanunk a volt bükki sikló felső gépháza mellett, amely ipari műemlék, és amely a „Simon Menyhért születése” című igen jól sikerült filmben még működés közben látható. Csakhamar megérkezünk az Olasz kapu előtti parkolóhoz, ahol kénytelenek vagyunk befejezni az utazást, mert a továbbiakban az úton tilos gépjárművel közlekedni. Leparkolás után nem sokkal, áthaladunk az Olasz kapun, amely egyben a fennsík kapuja is, nevét onnan kapta, hogy 1918-ban olasz hadifoglyokkal vágatták át a hegygerincet, hogy a területtulajdonos gróf kényelmesen, autóval be tudjon hajtani a vadászterületére. Ezen a műúton ment tovább a már említett hajdani buszjárat is. Nem sokára erről az aszfaltcsíkról délnyugati irányban, a kék kereszt jelzésű turista útra térünk, és a Káposztás töbör környékén több víznyelő között kacskaringózunk. A Bükk-fennsíkon talán az egész országban a legnehezebb a tájékozódás, ha nem lennének turistajelzések – bizony még a gyakorlott természetbarátoknak is komoly fejtörést okozna a kívánt út megtalálása. A völgyek és a gerincek itt nem a megszokott módon váltakoznak, mert a völgyek egyáltalán nem biztos, hogy levezetnek a hegység lábához. Sokak elképzelésével ellentétben ez a fennsík egyáltalán nem egy lapos asztalhoz hasonlít, amit széltében – hosszában át lehet látni, hanem sűrű erdővel borított, hegyes – völgyes táj. A majdnem párhuzamosan futó szélesebb, néhol murvás  út, az egykori Bükk-fennsíki kisvasút délnyugati ágának nyomvonalát követi. Így azon több a kanyarulat, de kényelmesebb, mint a turistaút. A kisvasút északkeleti ága viszont majdnem Bánkútig nyújtózkodott egykor, mind kettő a siklóhoz csatlakozott, amelynek alsó állomásáról a Szalajka völgyön át Szilvásváradra vezetett a keskeny sínpár. Előbb a Káposztás kertit, majd később a Bánkút alá vezetőt bontották el. Ezeken a vonalakon személyszállítás gyakorlatilag nem volt.















A kék keresztről majdnem pontosan déli irányba, a zöld sáv jelzésre térünk. A jelzésünk miközben megkerüli az Őserdő-t, hozzá csatlakozik az országos kék turistaút is, amellyel a Toldi kapuig közös nyomvonalon halad. Az Őserdő nevű, alig fél négyzetkilométeres részen már több, mint kétszáz éve nem nyúltak az erdőhöz, hanem hagyták úgy élni, ahogy a természet alakítja. Körülbelül húsz éve kerítették el a területet és terelték el a kék és zöld jeleket. Azonban a „természetvédők” nem tudták visszamenő hatállyal egészen 1931-ig a megjelenő turistatérképekből kiradírozni, így az érdeklődés mondhatni most is élénk, a felhagyottnak minősített turistautaknál a kerítés teljesen le van taposva. Magyarul fölösleges az egész intézkedés.

A Toldi kapunál, kaput senki ne keressen, hegyvidékeken néha így nevezik a hágókat. Innen balra, keletnek térünk és elbúcsúzva a zöld jelektől, az országos kéket meredek kaptatón követjük. Maga a fő jelzés nem megy ki a Tar-kő lenyűgözően pompás kilátást nyújtó sziklaletöréséhez, hanem két-háromszáz méternyit a kék háromszög jeleket kell követni.  Amióta elértük az országos vándorutat sok kirándulóval találkozunk. A Tar-kő panorámáját nehéz leírni. Előttünk a Bükk-hegység déli hegyhátai szó szerint, mintha hatalmas tenger lenne – hullámzanak. Dél-nyugatra Felsőtárkány házai bontják meg a lombsátort, a falu felett a Vár-hegy északi oldalában látszik a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának egykori vezetőképző tábora – ami ma kétcsillagos szálloda és üdülőházak elég rossz szolgáltatást nyújtó telepe. Még nyugatabbra Eger illetve a Mátra látszik, míg Keleten felmagaslik a tokaji hegy.

Rengeteg turista heverészik mindenfelé, látszik, aki idáig eljut, az kifárad. Bár megunhatatlan a panoráma, csak indulni kell, hogy a betervezett látnivalókat mind sorra vegyük. Kérdezem a többieket, hogy a hasonló kilátást nyújtó Három-köre is felmenjünk. Egy nagyobb csoport vezetője és néhány részvevője kérdés nélkül mondja „persze, ki ne hagyják!”. Így is teszünk, át megyünk a Három-kőre is, ahol a többiek is elismerik a panoráma hasonlóságát. De azért vannak különbségek, például innen jól látszik a Hereg rét. És látjuk a közelmúltban a Tar-kő oldalában kivágott öreg erdő helyét, amely nagy vihart kavart a médiában. Újságírói megkeresésemre, szakemberek azt a választ adták, hogy a kora miatt az már nem volt értékes faállomány és az erdőket időnként meg kell újítani. A természetvédelem viszont arról beszél, hogy a populáció is elpusztul az adott terület kivágásával. A tájon lehet látni korábbi hasonló négyszög alakú vágások nyomait is, van ahol már majdnem olyan magasak a fák, hogy elérik a környezetükben lévőket. Visszatérünk a Három-kői kiágazáshoz, ahol megdöbbenve tapasztaljuk, hogy az a csoport, amelyik feltétlenül ajánlotta a kitérőt, a Három-kő kihagyásával zúdul le a völgyelésbe. Mi a Keskeny-réten már újból az országos kéken megyünk egészen Bánkútig. Ismét keresztezzük az aszfaltcsíkot, majd igazi fennsíki tájakon haladunk. Többször irányt váltva jutunk el a Csalánosi rakodóig, az egykori kisvasút felső végpontjáig. Innen még hétszáz métert megyünk a volt Bánkúti turistaházig, amely sok évig elhagyatottan állt, majd Fehér sas panzióként kezdett újból üzemelni. Maga a névadó Bánkút, innen 250 méterrel lejjebb van, a forrás mellett közvetlenül találjuk a Bánkúti síklub menedékházát és éttermét. Már elmúlt délután három és az étterem elvileg zárni készül, de azért benyomulunk és kedvesen ki is szolgálnak minket. Még azt is sikerül elérnünk, hogy aki kér tojásrántottát, az kapjon. Sztrapacskát, jérce ragut esznek többen – jóféle kávét iszunk hozzá. Fáradtan, kicsit kimerülten érkezik egy fiatal lány, a pultnál átveszi a szobája kulcsát, mert ő kéktúrázik és másnap folytatja az útját. Mondják neki is, ha enne valamit, azt most kérje, mert zárnak. Az ételek elfogyasztása után meginvitáljuk, hogy jöjjön fel velünk a bálványi kilátóba, amit örömmel el is fogad. Megtudjuk tőle, hogy már egyetemi évei alatt is kikívánkozott a természetbe, most havonta egyszer megy kéktúrázni. Hívjuk, hogy máskor tartson velünk, ha van kedve hasonló korúakkal kirándulni és nem ragaszkodik a kék jelzések hű követéséhez, mert mi sose kéktúrázunk, azt több okból sem tartjuk jó ötletnek.

A Bálvány kilátójának két terasza között ég és föld a kilátás minősége. Csakhogy egy eléggé kitett létrán kell felkapaszkodni, a legteteje meg le van zárva a turisták elől. Északra, ha nem lenne kicsit párás az idő, egészen a Tátrákig el lehetne látni, amelyek ilyenkor még havasak. Délre és nyugatra a Bükk hegygerincei zöldellnek, míg a naplemente aranyszínbe vonja a Mátrát. Délen, messze a nagy magyar Alföld vész el a végtelenbe. Elbúcsúzva lány kísérőnktől az útjelzések dzsungelében, a csurgói ház és a Faktor rét érintésével rátérünk ismét a kék kereszt jelzésre, amelynek másik részén délelőtt megkezdtük a túrát. Csakhamar elérünk az aszfaltcsíkhoz és azon ismét áthaladva az Olasz kapun az autónkhoz érkezünk. Ezzel bejártuk a Bükk-fennsík legérdekesebb látnivalóit egyetlen nap alatt.

Az útvonalon a jelzőtáblákra kiírt távolságok és menetidők nem feltétlenül pontosak, térképet lehetőleg mindenki vigyen magával.



Kertész Z István/a képeket a kirándulás részvevői készítették.

blog comments powered by Disqus