Összhangzattan: életmentő együttműködés rendőrök, mentősök, tűzoltók között Nyomtat
2020 november 20., péntek 10:33

Lángolt már az árokba borult kamion Tiszaújváros közelében, amikor a közelben szolgálatot teljesítő rendőr a helyszínre ért.
Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy 2020. november 20-án 3 óra előtt egy kamion az M3-as autópályán Mezőkövesd közelében árokba hajtott, a jármű pedig kigyulladt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ munkatársa riasztotta a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság közelben lévő járőrét, aki azonnal a baleset helyszínére hajtott. Miután az M3-as autópálya, jobb pályatest, 144. kilométeréhez ért, a rendőr látta, hogy a nyergesvontató lángol, – vélhetően a megsérült olajcső miatt –, továbbá a mentőszolgálat időközben értesített munkatársai jelezték, hogy a pilótafülkébe szorult 72 éves férfit nem tudják kimenekíteni.

Az együttes erő végül meghozta az eredményt, a szélvédő kitörése után sikerült a sokkos állapotban lévő sérült sofőrt a rendőröknek kiemelniük a járműből, miközben a mentősök megkezdték az oltást.

Ezt követően a megérkező katasztrófavédelem munkatársai folytatták, illetve befejezték a tűzoltást.

A mentőszolgálat kórházba szállította a sofőrt, a rendőrség pedig vizsgálja a baleset pontos körülményeit.



blog comments powered by Disqus