Magyar Levente: kis- és középvállalkozói réteg nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet sikeres
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

RoyalMagazin.hu

2019. október 13.

Kálmán ünnepli névnapját.
Holnap Helén napja lesz.
Főoldal Gazdaság Magyar Levente: kis- és középvállalkozói réteg nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet sikeres
Magyar Levente: kis- és középvállalkozói réteg nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet sikeres PDF Nyomtat Email
2019 szeptember 30., hétfő 21:41

A kis- és középvállalkozói réteg nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet sikeres - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Szabadkán, ahol a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának keretében két vállalatbővítési részleg átadásán vett részt. Kiemelte: a gazdaságfejlesztési program keretében már több mint 10 500 sikeres pályázat valósult meg, és már csak körülbelül egy tucatnyinak az átadása van hátra. A program eddig mintegy 75 milliárdnyi forintnyi fejlesztést tett lehetővé, de az összeg a 2020-as esztendőben átlépheti a 100 milliárd forintot is. Megfogalmazása szerint ez olyan léptékű fejlesztés, aminek a megvalósítása "szinte elképzelhetetlen és beláthatatlan". "Nem tartunk még ott, de minden jel arra utal, hogy megvalósítható lesz. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége, a vajdasági magyarság életképessége és élni akarása, valamint a szerb politika baráti hozzáállása is arra enged következtetni, hogy meg tudjuk valósítani ezeket a terveket, és 2020-ban át tudjuk lépni a 100 milliárd forintos határt" - húzta alá Magyar Levente. Hozzátette: még mindig hatalmas az érdeklődés a Vajdaságban. Magyarország gazdasága számára hallatlanul nagy mértékben megtérülő beruházás sorozatról van szó - magyarázta. Magyarország sokkal több árut értékesít Szerbiában, mint fordítva, ami azt jelenti, hogy a magyar beruházások az anyaországban sokszorosan megtérülnek - részletezte az államtitkár. Azonban ezek a befektetések azért is fontosak, mert Magyarország szeretne kiépíteni egy közép-európai gazdasági teret, amely Szerbia nélkül nem képzelhető el - fűzte hozzá. "Amikor útjára indítottuk a gazdaságfejlesztési programot, az volt a célkitűzésünk, hogy a családi gazdaságokat erősítsük, azokat a kisebb vállalkozásokat, amelyek a vajdasági gazdasági élet gerincét adják, ugyanakkor a magyar nagyvállalatokat is támogassuk. Egyértelmű volt, hogy a nagyobb gazdasági szereplőket is támogatnunk kell, hiszen ezek a magyar gazdasági élet tartóoszlopai, és ha a magyar gazdaság erősödik, ha a magyar szereplők erősek Szerbiában, akkor ezzel Szerbia is erősödik" - hangsúlyozta az államtitkár a Masterplast YU Kft. beruházásának átadásakor. Bizonyosságot nyert, van életerő és van élni akarás ebben a közösségben. Szerbia és Magyarország nehéz múltat tudhat maga mögött, a jövőben viszont a két ország közösen lesz sikeres - magyarázta. A közös jövőre vonatkozik például - folytatta -, hogy Magyarország kapta a bővítési portfóliót az Európai Bizottságban, és az új biztos azért fog dolgozni, hogy Szerbia, és így a Vajdaság is minél hamarabb az Európai Unió tagja legyen. "Ebben az Európai Unióban közösen fogjuk felépíteni Közép-Európát, hiszen senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy Szerbia Közép-Európa része, és Magyarország gondoskodni fog arról, hogy ezt mindenki tudomásul vegye és elfogadja" - húzta alá, hozzátéve, hogy ezer szállal kötődik egymáshoz a két ország, például a Szeged-Szabadka, valamint a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésén keresztül. "Ezt a kötődést csak erősíteni fogjuk a jövőben" - szögezte le. Hozzáfűzte, Szerbia gazdasága óriási fejlődés előtt áll, és hamarosan utolérheti Magyarországot. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében kiemelte, hogy a gazdaságfejlesztési program fontos, hosszú távú hatással bíró következménye az emberi kapcsolatok megerősítése és új kapcsolatok létrehozása, a kapcsolati háló sűrűbbé szövése. Mint mondta: mindez nem jöhetett volna létre sem a vállalkozók bátorsága, sem pedig a programot megvalósító Prosperitati Alapítvány munkatársainak az elkötelezettsége nélkül. A támogatás a magyar kormánynak köszönhető, de ez a fejlesztés a vajdasági magyar közösség érdeme - fűzte hozzá. Mint mondta: "hiába lennének szándékaink, ha nem lenne lehetőség, a lehetőség viszont kihasználatlan maradna, ha nem lenne meg az az életerő, amit folyamatosan látunk a közösségben". Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban nyilvános felhívással fordultak a vállalkozókhoz, azt kérték tőlük, hogy írják le, mire fordítanák a támogatást, ha lenne lehetőség további fejlesztésekre. Pásztor István felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 160 olyan elképzelés érkezett, amelynek a fejlesztési volumene meghaladja a 100 ezer eurót (33,4 millió forint), és még az idei esztendőben igyekeznek megfogalmazni az ezekhez az elképzelésekhez igazodó pályázatokat. A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult. (MTI)

blog comments powered by Disqus
 

Kapcsolódó cikkek:

Startlap

Add a Startlaphoz

Hiteles cégkivonat

cegkiv

Programkereső

Jogsebész

observer

OBSERVER - A médiafigyelő

Legyen ausztriai munkád a Tiroli Álláskereső segítségével, akár 2 héten belül.

Facebook


imedia.logo

Friss pályázatok


Települések

Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései

Vendégvárás

Vendégvárás

Utazás

Utazás

Szolgáltatások

Szolgáltatások