Versengtek a pálinkák Sajóbábonyban Nyomtat

Sajóbábony Város pálinkája az idén egy 2015-ös birs lett, amelyet Zelenák Ferenc, helyi fiatalember készített.

Az idei Pálinka és Pogácsafesztiválon a hagyománynak, a szórakozásnak és a finom ízeknek volt a legnagyobb szerepe. Dr. Szilva István köszöntőjében azt mondta: A pálinka "emberkísérő" ital, hiszen a születéskor, a házasságkötéskor, és az elmúlás pillanatában is elkíséri az embert. A disznóöléssel felelevenítettük a régi hagyományokat, hiszen a mai fiatalok közül sokan, már csak ilyen alkalmakkor ismerhetik meg  azokat az ízeket amelyek eleink asztalára került.

Orosz János pálinkanagymester hirdette ki az eredményt, ahol a szigorú zsűri szempontjait ismertették, majd kiosztották a díjakat. Mint a zsűri elnöke elmondta: lehet, hogy nem volt olyan sok divatos különlegesség, mint a legtöbb versenyen, de sokkal több jó pálinka került a zsűri elé.


Fotó:OL

blog comments powered by Disqus