A járőrök ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból Nyomtat
2020 szeptember 29., kedd 12:43

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas, valamint két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

A rendőrök az őszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2020. szeptember 21-e és 2020. szeptember 27-e között hetvennégy közúti közlekedési baleset történt, ebből hét balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor huszonkét ittasan, valamint két bódultan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.

A főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság egy kisfilmet készített, amellyel arra próbálja a közlekedők figyelmét irányítani, hogy vezetésünk megkezdése előtt ne fogyasszanak alkoholt.
"

A film címe „My go away dream”, avagy ”menj el álom nem vagy az igazi”.



„... hogy mindenki hazaérjen!”







blog comments powered by Disqus